Nem ütköznek ellenállásba: Izrael még mélyebbre hatol Szíriában

2024. december 10. 17:10

Központi szír kormány hiányában nincs ellenállás az izraeli erőkkel szemben.

2024. december 10. 17:10

Miután az Aszad-rezsim összeomlása után az izraeli hadsereg vasárnap átvette az irányítást a Golán-fennsíkon található demilitarizált ütközőzóna felett, mondván az ötven évvel ezelőtt született fegyverszüneti megállapodás a szíriai kormány hiányában érvényét vesztette, izraeli egységek jelentek meg a szíriai állam területén is.

A The Voice of the Capital nevű szíriai aktivista csoport információi szerint 

izraeli katonák jelentek meg Bakászem település közlében, amely csupán 25 kilométerre fekszik a fővárostól, Damaszkusztól. 

A CNN úgy tudja, az izraeli hadsereg vasárnap elfoglalta a Hermon-hegyet, ez a település pedig közel fekszik  a dombsághoz, az izraeli hadsereg szóvivője azonban cáfolta az értesülés valóságtartalmát.

Az izraeli légierő két napja célzott légitámadásokat hajt végre szíriai fegyverraktárak ellen, ezt azzal magyarázzák, hogy nem szeretnék, hogy az Aszad-rezsim vegyi és egyéb fegyverei iszlamista felkelők kezére kerüljenek.

A támadások célpontjain utólag készült felvételeken jól láthatóak, hogy Izrael a Mezzeh légibázison katonai helikoptereket, az ország több pontján fekvő katonai bázisokon hadi eszközöket, Latakia hadikikötőjében hadihajókat semmisített meg.

Geir O. Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja

figyelmeztetett: Izraelnek abba kell hagynia egy másik állam területének bombázását.

Több közel-keleti állam tiltakozott az izraeli akciók ellen: Szaúd-Arábia, Törökország, Egyiptom, Jordánia és Katar elítélte a demilitarizált övezet elfoglalását és a szíriai célpontok elleni légitámadásokat. Mint nyilatkozatukban írják: Izrael ezzel újra megsértette a nemzetközi jogot, új realitást teremt egyoldalúan a területfoglalásokkal, és szabotázzsal akadályozza Szíria területi integritásának, békéjének és biztonságának helyreállítását.

Az Arab Liga hasonlóképpen elítélően szólt a zsidó állam lépéseiről, 

azokat a zavaros helyzet rosszhiszemű kihasználásának nevezve.

Irán felszólította a világszervezet Biztonsági Tanácsát, hogy ítélje el az izraeli támadást, és vegye elejét az agressziónak. Mint írják, a „megszálló hatalom” tovább folytatja expanziós politikáját, és felrúg minden nemzetközi normát.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Izraeli katonai járművek térnek vissza a demilitarizált övezetből a Golán-fennsíkon 2024. december 10-én  /  fotó: Jalaa MAREY / AFP

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zabszem
2024. december 11. 14:16
Szvv: Ne aggódj. Az egyetlen agyhalott, aki ebben a konfliktusban elcseszett, öngyilkos módon reagál, az megint a ballibsi EU. Nem kell ahhoz Izrael, hogy ezek a szarok kinyírjanak minket... Az EU-ban von der Leyen újjong örömében. Az Európa Tanács szarjai pedig már kimondták a lényeget, hogy "kötelessége" a tagállamoknak befogadni a jövőbeli szír menekülteket. Na, most mindenki megint a saját érdekét nézi, csak a mi, csürhe, ballibsi vezetésünk akarja mások szarkeverését velünk megetetni... Mert úgy hiányzik az európai polgároknak a nyakmetszés, meg lefejezés..
zabszem
2024. december 11. 14:00
madárinfluencer: Hát nem egészen igaz. Izrael, Törökország, Oroszország mellett az USA is ott van Szíriában, aki a kurdokat pénzeli... Nyílván az alapcél az orosz bázis meggyengítése, amibe valamiért mindenkinek, még az oroszoknak is volt oka belemenni. Usanak jó, mert gyengül az orosz bázis. De a törökök azért öldösik a kurdokat. Az oroszok Ukrajnára koncentrálnak, de lehet mégis marad a bázis. Hát Izrael most takarít. De, hogy kinek jó hosszútávon, ha az iszlám dzsihád marad, nem tudom... Izraelnek is kérdéses.. Európának mindenesetre az elcseszett EU-s vezetés miatt semmi esetre sem jó. Amúgy szerintem nem is érdeke Európának sipákolni az izraeli támadás miatt... Minél több fegyvert, raktárat stb.-t írtanak ki, annál kevesebb cucc marad az iszlám dzsihádnál... Bár előbb utóbb nyílván pótolják... Ami Európának nem túl jó na...
Szvv
2024. december 11. 11:59
Most zsidó vér folyik azért, hogy mi itt az europaiak nyalogathassuk békében a szaloncukrot őket kritizálva. A helyükben én félre állnék, akár úgy is, hogy elhagyom a területet, hagy lakják le és szaporodják túl azt is az arabok. Aztán jó messziről figyelném, ahogy ezek elözönlik Európát, és jogot formálnak rá. A zsidógyűlölő európaiak biztos üdvözölnék a szomszédban a sariat, a csadort..a nőket érintő agresszót , a kivégzéseket..az elnyomást..a visszatérést a sötét középkori gondolkodáshoz. Jó lecke lenne. Megérdemelnék.
Burdisgarage
2024. december 11. 06:06
Részemről bojkottálom a zsidó, török és amerikai termékeket, nagyjából ennyi a mozgásterem. Esetleg szavazhatnék a mi hazánkra..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!